A magyarok 82 százaléka szerint segít az uniós helyreállítási pénz
A járványt uniós szinten kell kezelni, és jól jön az uniós pénzügyi segítség, de az EU-t meg kell reformálni, vélik az európaiak az EP által rendelt felmérés szerint.
A járványt uniós szinten kell kezelni, és jól jön az uniós pénzügyi segítség, de az EU-t meg kell reformálni, vélik az európaiak az EP által rendelt felmérés szerint.
Az Európai Néppárt lényegesen egyszerűsítené azt az eljárást, amelynek eredményeként képviselők vagy képviselőcsoportok tagságát is fel lehetne függeszteni vagy ki lehetne zárni a frakcióból.
Maratoni, mintegy ötórás vitát folytatott az Európai Parlament a vakcinabeszerzések állásáról, amelynek során rengeteg bírálatot kapott az Európai Bizottság, de ugyancsak kritikával illették a képviselők a gyógyszergyártó cégeket.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az Európai Unió által nyújtott válságkezelő támogatás nem a kormányé, nem egyik vagy másik párté, az a magyar embereket és a magyar vállalkozásokat illeti meg.
Járóka Lívia arról beszélt: a kiszolgáltatott csoportok tagjainak meg kell adni a lehetőséget, hogy elmondják gondolataikat, és ezekhez a párbeszédekhez teret kell biztosítani. A roma származású politikus saját népe mellett ide sorolta többek között a melegeket és a leszbikusokat is.
A tagállamok is a zsebükbe nyúltak, hogy beszálljanak a vakcinabeszerzések költségeibe. Az uniós főtárgyaló szerint fel fog gyorsulni az oltások leszállítása, később azonban gond lehet az oltások beadásának tempójával.
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért felelős közös parlamenti ellenőrző csoportba.
Az uniós döntéshozatal lassúságát bíráló elterjedt vélemény mára némi módosításra szorul. Ha ugyanis jobban megnézzük, nemcsak a vakcina ügyében, hanem általában is gyorsult a jogalkotás az EU-ban az utóbbi időben.
Uniós szabályokat szeretne az Európai Parlament annak biztosítására, hogy a távmunkában dolgozók következmények nélkül maradhassanak távol az online világtól, ha nem dolgoznak. A járvány alatt jelentősen nőtt az otthonról dolgozók aránya, akik között egyre gyakoribbak a testi-lelki betegségek – sokszor a folyamatos online jelenlét miatt.
A nők helyzetét tovább rontotta a járvány. Egyrészt olyan munkaköröket látnak el, amelyek fokozottan veszélyesnek számítanak, másrészt ha keresőképtelenné válnak, akkor nagyobb mértékben veszélyezteti őket a szegénység. Ezekkel kapcsolatban fogadott el állásfoglalásokat nagy többséggel az Európai Parlament, de a Fidesz képviselői a három indítványból kettőt nem támogattak.
Határozatot fogadhatnak el róla csütörtökön. Ezzel azonban még nem fog leállni az építkezés.
Még a leginkább optimisták és Biden-rajongók sem gondolják azt, hogy az idő kerekét vissza lehet forgatni, és minden olyan lesz az EU és az USA kapcsolatrendszerében, mind Donald Trump hivatalba lépése előtt volt. Az elmúlt években a világban bekövetkezett változásokra reagált az európai politika is, ennyi idő elég volt arra, hogy olyan prioritásokat tűzzön ki maga elé, ami az USA-tól való függés mértékét csökkenti. És valljuk be, ez nem is olyan nagy probléma.
Jobbról és balról is támadták a portugál miniszterelnököt, aki a portugál elnökség programját mutatta be az Európai Parlamentben. António Costa igazságos, zöld és digitális Európáért szeretne dolgozni, amelynek erős a szociális pillére. Ezen túl elkötelezett a jogállamisági értékek védelme mellett.
A közös vakcinabeszerzés hasznosságát nem kérdőjelezik meg az Európai Parlament politikusai, de számos kérdésre nem kapnak választ a megkötött szerződések titkossága miatt.
Hatáskör hiányában és a meglévő politikák elégséges volta miatt utasította el az Európai Bizottság, hogy lépjen az őshonos kisebbségek ügyében.
Az uniós intézmények megegyeztek és az illetékes parlamenti bizottság jóváhagyta azokat a megállapodásokat, amelyek révén különböző kulturális és oktatási célú programokat finanszíroznak a következő hét évben.
A Fidesz európai parlamenti képviselőjét korábban gyorshajtáson kapták.
2021 márciusáig már biztos nem térnek vissza Strasbourgba ülésezni az Európai Parlament képviselői – jelentette be az intézmény elnöke.
Úgy módosítanák az Európai Néppárt EP-frakciójának működési szabályzatát, hogy egyetlen szavazással, a képviselők egyszerű többségével ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.
A nyitott társadalmak szinte védtelenek a dezinformációs törekvésekkel szemben, amelyek mögött sokszor nagyhatalmak és ezen belül az oroszok állnak. Az ellenőrizni hivatott újságírás válságban van, a politikusok befolyásolásának pedig kifinomult eszközrendszere van.